2012. december 23., vasárnap

Karácsony

Régen írtam már, pedig lenne mit mutogatnom, rengeteg dolog készült az utóbbi időben, sok-sok nykalánc és karkötő, amik karácsonyi megrendelések voltak.
De most inkább megmutatom, h milyen karácsonyi dekorációt készítettem:)

Már nagyon régóta szemezgettem az olyan mécsestartókkal, amik kis faágakkal voltak körberagasztva, végre idén én is elkészítettem. Vettem az IKEÁban a legalapabb mécsestartókból, ágakat vagdostam és már csak némi erős ragasztó hiányzott. Anyu segítségével végül ragasztópisztolyt használtunk, remélem örökre ott maradnak a kis ágak. A végén átkötöttem őket egy piros masnival, h ünnepélyesebb legyen.


Az asztalra pedig került melléjük egy őzike, amit egy másik projekthez akartam felhasználni, de sajnos túl nagy volt..így kicsit erdei hangulata van, nekem nagyon tetszik.


Ezt a tippet Fannitól lestem el, aki tele van jobbnál-jobb ötletekkel, ha még nem ismeritek a blogját, akkor feltétlenül nézzetek szét nála:) Szóval kellett egy üveg (ami a Lidl-ből származik és volt benne egy kiló keménycukorka), durva konyhasó, fenyőág és valami is dísz..na ide nem fért be az őzike, de szerencsére ez a helyes kis diótörő épp megfelelő volt:)

 

És így néz ki az asztalunk, karácsonyi díszben, a mécsestartókkal, mikulásvirággal és az adventi koszorúnkkal.

 

És végül megmutatom a karácsonyfánkat is:) Mi már tegnap feldíszítettük, szeretjük minél tovább élvezni...


A képen szerintem olyan kicsinek látszik pedig nagy, 2 méteres...

Szeretnék minden kedves olvasómnak áldott, békés ünnepeket kívánni, köszönöm, h itt vagytok:)




2012. december 8., szombat

Üvegcse

Egyszer csak szembe jöttek velem ezek az üvegcsék, többféle színű gyöngyökkel, de mivel választani kellett, és ezt a fényes kékes-zöldes színt választottam. Nagyon szeretem ezt a színt, remélem nem vagyok egyedül ezzel:)
Aranyos kis fülebevaló lett belőle:




És egy nyakalánc is, ezüst lánccal, az üvegcsében lévőhöz nagyon hasonló színű üveggyöngyökkel a láncon:


A következő bronz lesz, az tuti, azzal is nagyon jól fog mutatni, az üvegcse már elő is van készítve, bele van ragasztva  a kis pálcika..


2012. december 7., péntek

Kámea

Régóta tetszettek a kámeás nyakláncok, és terveztem, h készítem magamnak..aztán végre volt minden hozzávalóm, és megszületett a nyakláncom:



A romantikus csipke szerintem nagyon illik hozzá, és azt hiszem, h megtaláltam hozzá a tökéletes felsőt is:



Készült még egy, ez már csipke nélkül, kis fekete gyöngyökkel, szerintem ezzel is tökéletes, csak talán kevésbé romantikus..


És egy kámea várja még, h történjen vele valami, bár most körvonalazódik bennem egy ötlet, h hogyan használhatnám fel..

2012. december 2., vasárnap

Karácsonyra

Tudom, h úgy tűnik, h messze még a karácsony, de a december nagyon el fog szaladni...Dóri persze előrelátó volt és még októberben megrendelte ezek a fülbevalókat, amiket musical színésznők fognak kapni Tőle karácsonyra...


A három pár fülbevaló egyforma, csak mindegyik más színű gyöngyöt kapott.
Van egy fekete:


Egy rózsaszínű:


És egy fehér:

Szerintem azoknak, akik szeretik a zenét tökéletes ez a szívecskés hangjegy:)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...